Gaál Kata, az egyik fesztiválozó így öntötte szavakba posztjában, mit is jelentett számára a Babel Sound Fesztivál: „Futva közeledtünk a melléképület felé, ahonnét a zene áradt. Csodás kavalkád fogadott minket: tizenöt-húsz ember ült a hangszereknél, spanyolok, görögök, magyarok, cigányok, feketék, a közönség pedig vadul táncolt, ki mesterien, ki ügyetlenebbül, de egyformán dévajul. Az arab és afrikai dobok öblös zengése adta az alapritmust, ehhez csatlakozott két tangóharmonika, egy öttagú fúvós részleg, húros- és ütőhangszerek, illetve mindenféle tárgy, amiből hangot lehet előcsalni, kanalak, műanyag palackok, serpenyő. Szerelemgyermek volt ez a zene, a pillanat szülöttje, folyton változott, a hangszerek egymásnak adták a vezérdallamot, a zenészek néha helyet cseréltek, vagy ha elfáradtak, valaki beállt helyettük a táncolók közül. Fogalmam sincs, mennyi ideig játszottak megállás nélkül, öreg éjszaka volt, de nem érzékeltük sem a fáradtságot, sem az idő múlását. Egyre szilajabb lett a zene és a tánc, fénylettek a szemek, gyöngyöztek a verejtékcseppek, ragyogtak a fehér fogak a nevető, sötét arcokban. Olyan volt, mint egy pogány termékenységi ünnep. Amikor aztán véget ért a dallam, a közönség egy ablakremegtető üvöltéssel-sikítással adta ki magából, ami még benne rekedt. Örömzene, világzene.”
Ehhez hasonló élményben volt részünk a fesztivál színpadjai közelében is. Nagyon sok koncerthez csatlakoztak a Babel Campben összebarátkozott, előző este együtt zenélgető társak. Mindegyik zenekar igazi örömből játszott, és együtt lüktetett a közönséggel. Valójában a zene volt az egyetlen igazi közös nyelv a résztvevők között, az angol csak jóval utána következett. A délelőtti hangszer-és táncbemutatók után minden délután kedves és tanulságos zenés mesét kaptunk az Évkerék Társulattól, minden nap más-más zenei körítéssel, hangulattal, és a közönségből kiemelt hősökkel, anyuka-apuka-gyermek szereplőkkel. Vidám, és nagyon mókás helyzetek adódtak, finom szórakozást nyújtott ez a program kicsiknek-nagyoknak. Következtek aztán az afrikai, spanyol koncertek, majd pedig beindultak az esti koncertek. Legkorábban a parton a zenepavilonnál és a csavargőzös hajón szólalt meg egy-egy zenekar, héttől pedig váltásban a két nagy sátorban dübörgött a zene a Platán strandon. Többször előbukkant a semmiből a holland Bandgladesh együttes fehér buborékja is, ami valójában egy levegővel folyamatosan táplált sátor volt. A falára projektorral vetítettek videókat, képeket, és ott benn zenéltek, miközben mi is velük együtt élveztük a folydogáló muzsikát. Chill volt a javából, fekve, ülve, ahogy csak jól esett. A domboldalban a Vörös kápolna előtti mini amfiteátrum adott helyet a kicsit halkabb, lágyabb muzsikáknak, nagyon különleges környezetet adva a melódiákhoz.
Ahogy kicsit feljebb sétáltunk, a Kék kápolna felé, már hallhattuk is az alattunk lévő Babel Campből áradó hangfoszlányokat. Ott is beindultak a koncertek, éjjel pedig a jammelések, melyekről az előbbiekben Kata már kiváló helyzetjelentést adott. Aztán a Kultkikötőben is kezdetét vette az előadás minden nap kilenckor. Mindegyik nagyon különleges hangulatú volt, és egészen más.
Varázslatos volt a Mahasti hastáncshow és a Pere Martínez vezette flamenco est, elképesztőek a Freak Fusion cirkuszmutatványai, kecsesek és szépen íveltek a Holdviola népies-modern dalai és táncosaik mozdulatai, és igazi börleszk-kabaréba illő a Szalóki Ágival és színészekkel kiegészült Cabaret Medrano. No és a koncertek közben kihagyhatatlan helynek tűnt az indonéz sátor szomszédságában elhelyezett teaház, ahol éjjel-nappal kedves fiatal srácok fogadtak minket, és ugyanolyan illedelmesen adták kezünkbe a legfinomabb chai és rooibos teákat, olykor egy-egy kávét, ha annyira letáncoltuk a lábunkat a nagy sátrakban…
S bizony mindez egy hétig tartott, ahogy a fidelio.hu újságírója is kiemelte, erre „a fesztiválra nem érdemes csak úgy„leugrani”: minimum 3-4 napot ajánlatos ott tölteni, hogy igazán át tudjuk venni a rengeteg helyről érkező emberek közös rezgéshullámát.”
Fotók: fenti kép: Hegedűs Lívia, Hastánc: Jene Sándor, Ütősök: Lovepie Photography
