Ha szereted a jó zenét, és bele akarsz kóstolni a Világba, ha pihenni és feltöltődni vágysz, fel akarsz fedezni új hangokat, ha jó társaságban egyszerűen csak jól akarod érezni magad, gyönyörű környezetben, a Balaton partján…
Fónai Imre, a sonline.hu újságírója a következőket írta a fesztiválról: A Gömbkilátó parkja, vagy a vörös kápolna színpada a leghangulatosabb fesztiválhelyszín? Nem könnyű eldönteni, az azonban tény, hogy egyrészt sportos fesztivál a kedd óta tartó és vasárnap véget érő Babel Sound, mert aki végigjárja mind a nyolc helyszínt, az kirándulásnak sem utolsó, másrészt Balatonboglár sokat nyer általa, hiszen valamennyi nevezetessége felfedeztetik ilyen módon.
Még a Balaton csavargőzös is a kikötőben, ott jártunkkor népes csapat integetett és kurjongatott a fedélzeten játszó bandának az éppen induló Badacsony katamaránról, majd kisvártatva az együttes énekese bejelentette, hogy a következő számot már az ugyancsak hajót formázó közeli büfé taraszán játsszák el, de persze csak egy koktél elfogyasztása után. Mert ilyen ez a Babel Sound interaktív világzenei fesztivál. Szinte személyre szóló, meghitt, a hét első napjaiban legalábbis még tömegmentes volt és sokan nyilván éppen ezt keresték, a vörös kápolnánál példának okáért tucatnyinál alig többen hallgatták a tűzpirosba öltözött portugál Celina da Piedade tangóharmonika-játékát.
fotó: Lovepie Photography
– Alternatívát szerettünk volna kínálni az amúgy gazdag fesztiválpalettán, azoknak, akik nyitottak más népek kultúrájára – mondta Viszt Viktor főszervező. És példálózott az indonézekkel, akik egész nap zenélnek furcsa alkalmatosságaikon a sátrukban, a harsány afrikaiakkal, a jóval csendesebb indiaiakkal, a kannából és kanálból is dallamot csaló romákkal, a chill zenét játszó hollandok buborékot formázó sejtelmes, fehér textilsátrával. Merthogy a Babel nemcsak esti koncerteket jelent, napközben bevonják a közönséget is a résztvevők.
A csütörtök egyébként a nagykövetjárás napja volt, az indonéz és a spanyol követség első embere egyaránt meglátogatta a fesztivált, illetve saját országuk zenészeit. A hat nap és a nyolc helyszín az több mint nyolcvan produkciót jelent, igazi világkavalkád, természetesen a Kultkikötő boglári színpada a komolyabb daraboké, mint a Boomerang Baby is volt, Fullajtár Andreával, Marlene Dietrichről. „A német színésznő 1930-ban amerikai filmsztár lett, beszólt Hitlernek és Göbbelsnek” – olvastuk a fesztivál műsorfüzetében. S végül azért csak letesszük a voksunkat, a Gömbkilátó parkja mellett; szitármuzsika, táncot lejtő hölgy szalaggal, fűbe heveredő publikum, a lenyugvó nap a várdomb mögött – giccs, írná erről a kolléga, aki a Balaton Sound zamárdi panorámáját a tihanyi apátsággal így titulálta. De ez egyrészt nem az a sound, nagyon nem az, másrészt el is határoljuk magunkat a kollégától. (forrás: sonline.hu)
fotó: Tenger Films
Turbékné Tóth Tünde így önti szavakba érzéseit, élményeit: Köszönöm, hogy újra részese lehettem ennek a varázslatnak. Most a szombati nap vitte el a prímet. Előbb a IBRO, majd NAKED zenekar, aztán egy feldhetetlen inprovizálás 4 órán keresztül. Ennyi zenész örömzenélését látni, a művésztáncosokal és a nem művész táncosokkal egy varázslat volt. Az egész világból összesereglett fúvósok, és dobosok, darbukások, dzsembések... Nem is hiszem el, hogy nem egy filmben szerepeltem ezekkel az emberekkel, hanem itt Balatonbogláron a Szimpla kertben. Köszönöm neked Babel Sound! Köszönöm a főszervezőnek! Eszméletlen volt!!! (forrás: facebook)
Gyorffy Katalin ezt posztolta nekünk: A Babel Sound fesztival a legjobb mind kozul, ahol valaha voltam!!!! Vidam, kreativ, szeretettel teli, igenyes, izgalmas, valtozatos, inspiralo és HIHETETLEN, hogy milyen jo! Remelem lesz meg sok! Szuper meghivott muveszek az egesz vilagrol, vilagbeke hangulatban ami annnnnyira kell, mint a falat kenyer a mai viharos vilagban. Mindenki mindenkire mosolyog, es nyitott. Hála és koszonet a szervezoknek, es hála és köszönet a vendegszereto balatonboglariaknak, es az egesz telepulesnek, hogy ott lehettunk. Remelem, hogy ez csak a kezdete a vilag legkulonlegesebb muveszi talalkozojanak, ahol mar nem zurzavar, hanem harmonia lett vegre a Babel. (forrás: facebook)
fotó: Lovepie Photography
Tamas Viktor Kovacs, az egyik színpadunk technikai munkatársa sem tudott szó nélkül elmenni emellett a hat nap mellett: Muszáj pár szót ejtenem róla - mert nem lehet elmenni mellette, valamint még friss az élmény...
Alapvetően "szkeptikusan" viseltettem a rendezvény iránt...ez is egy "munka",amit el kell végezni és valószínűleg nem is fogom 100%-ig jól érezni magam - hisz ez nem igazán az én világom (mármint zeneileg). Már megérkezésem után rá kellett jönnöm, hogy ez a fesztivál egy teljesen más fesztivál, mint amelyeken részt szoktam venni alapból. A helyszín(ek: mivel 8 helyszínen zajlottak a programok) csodálatos, nyugtató és tökéletesen illeszkedik a rendezvényhez.
A stáb tökéletesen teszi a dolgát - nincs lehetetlen, minden megoldódik: vagy tökéletesen, vagy ideiglenesen - de megoldódik...hozzáteszem több,mint 400 zenész szállítása,szállása,etetése és ügyes-bajos dolga kell megoldva legyen egy kicsi városban és úgy,hogy a legtöbb ember egyetlen közös nyelve a zene (és persze a legtöbbször az angol)...és innentől lett még érdekesebb és szebb az egész nekem, mert annak ellenére ahogy hozzáálltam a kezdés előtt - 180 fokos fordulatot vett az egész és már vártam, hogy lássam és halljam a következő előadót (ugye erre csak a saját színpadomnál volt lehetőségem legtöbbször), mert mindenki egy olyan egyedi világba és más kultúrába kalauzolt el, ami számomra újdonság volt...akár "ennyi is elég lenne a jóból",de koránt sem áll meg itt a történet, hisz az "igazi fesztivál" mindig a koncertek után kezdődött a "gerilla-koncertekkel", a kocsmában reggelig - sőt néha délelőtt 9-10ig is eltartó együtt jammelésekkel és a helyi vendéglátósok iszonyat türelmével, jóságával, odaadásával.
Nehéz igazán leírni ami itt történik, de aki meglátogatja a fesztivált - az rájön miért is ez a név és arra hogy a valódi Bábel torony itt található. Köszönöm ezt az élményt mindenkinek! (Nem tudom és nem is lenne értelme felsorolni,mert mindenki hozzátett valamit ehhez) (forrás: facebook)
fotó: Tenger Films
A fenti fotót (hír képe) készítette: Tenger Films