Korábbi koncertek

2016. július 26., 20:00 Shama Rahman (GBR)

Shama Rahman „Fable: Time” (2014) című albumán egységes szövetet sző történetekből, énekből és szitárjának hangjaiból, amelyre hatással vannak mindazon helyek, ahol eddig élt és amit szeretett. Lemezének harmóniája és összetettsége annak köszönhető, hogy a központi szerepet játszó szitárt körbeveszi a többi hangszer: a billentyűsök, a szaxofon, a hegedű, a gitár, a hárfa, a nagybőgő, és az ütőhangszerek. Három kontinensen átívelő világzenéi életéből alakítja ki, saját urban folk stílusát. Shama szitár-művész, énekes, dal-, és zeneszerző, színésznő valamint az idegtudományok doktora. Költeményként születő történetei számos stíluson átívelve válnak dalokká, így azokban érezzük a jazz, a dubstep, a punk, a népzene (bolgár, bengáli és angol), a trip hop, a swing, a bossa nova hatását, az eredmény pedig energiával teli, költői zene. Eredeti, elmés, mégis játékos dalai bangladesi gyökereiből, gyermekkorának közel-keleti sivatagi tájaiból táplálkoznak, illetve abból ahogy ezek az élmények összeütközésbe kerülnek a vibráló Londoni élettel.

Weboldal
Az együttes facebook oldala

2016. július 25., 20:00 Amariszi (NED)

Az Amariszi izgalmas keveréket alkot, balkáni ihletésű zenéjébe finoman sző popot, reggae-t és swinget. Az eredeti műveket saját stílusára hangszerelve a zenekar széles közönséget vonz: a zene ilyen egyedi megközelítése állította a csapatot a Balkán zenei világának fókuszába.

Az Amariszi csapata virtuóz harmonika szólamokkal, groove-os rézfúvósokkal, gitárral, basszusgitárral és dobokkal olyan zenei világot tár fel, ahol bármi megtörténhet, színpadi jelenlétük, élénkségük és lelkesedésük pedig minden előadást igazi bulivá varázsol!

Merel Simons magával ragadó színpadi jelenléte, tiszta hangja és remek kifejezőkészsége azonnal beszippantja a közönséget.

Lehetetlen ellenállni a diktált ritmusnak és mozdulatlanul hallgatni a koncerteket. Az Amariszi a legvirtuózabb balkáni zenekar.

Az együttest Kay Krijnen harmonikás/ dalszerző és Dolf Huybers dobos alapította 2007-ben. Négy évvel később megjelenő Balkan Chaotika című lemezüket a zenekritikusok is elismeréssel fogadták, dícsérve a zenekar összjátékát, eredeti hangzását, és inspiráló virtuozitását. A 2014-ben kiadott "Nine Balkan Nights" című album az English World Music Audio Chart első, a World Music Charts Europe 13. helyére jutott. Az együttes számos európai országban és fesztiválon fellépett már (Sziget, United Islands (Cz), Oerol(NL).

 

amariszi

Merel Simons - ének
Kay Krijnen - harmonika
Peer Thielen - gitár
Robert Koomen - basszgitár
Dolf Huybers - dob
Simon Kelaita (DEN) - tenorszaxofon
Jon Bittman (USA) - altszaxofon

Amsterdam Artist Collective

Weboldal

2016. július 24., 20:00 Jewish Monkeys (ISR)

Ahol csak feltűnik ez a nyolc tel-avivi zenész, a dolgok elfajulnak, pimasszá és meghökkentővé válnak. Ez méginkább meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a frankfurti zsinagóga fiú-kórusában kezdték a hetvenes években. Az énekesek, Dr. Boiko és Jossi Reich itt ismerkedtek meg és kötöttek életre szóló barátságot. Amikor harminc évvel később mindketten kivándoroltak Izraelbe, megalakították a fantasztikusan tiszteletlen Jewish Monkeys triót Gael Zaidnerrel. Harsona, harmonika, gitár, basszusgitár és ütősök kísérik őket. A felbolydulás, amit okoznak poltikailag inkorrekt szövegeikkel és a nonszensz kifinomult értelmezésével, a Marx testvérekre emlékeztet. A Jewish Monkeys folyamatosan szatírikus támadásokat indít angol nyelvű balkán-klezmer stílusú rockzenéjével és gátlástalan szövegeivel. Hangjuk megnyerő, nem kerülik az olyan gondokat, mint az olaj utáni vágy, a klímaváltozás, a gyermekek bántalmazása, az erőszakos apák és a közel-keleti konfliktus. Sok daluk jiddis nyelven íródott, de vigyázat, a jiddis is komoly ráncfelvarráson esik át!

Roni Boiko - ének
Jossi Reich - ének
Gael Zaidner - ének
Ran Bagno - harmonika
Yoli Baum - basszusgitár
Omer Hershman - gitár
Moran Baron - harsona
Henry Vered - dob

 

Weboldal
Az együttes facebook oldala

2016. július 23., 20:00 Roba Estesa (ESP/CAT)

Az együttes 2011 nyarán alakult Tarragonában "Ai, Carai!" néven. Hegedűvel és basszusgitárral kibővülve, 2013 végén Roba Estesa-ra változtatták nevüket. Saját hangjukat keresve sokféle zenét magukévá tettek a rumbától a népzenéig, a hagyományos katalán dallamoktól a kortárs szerzőkig. Ennek eredményeképp született meg a egyedi stílusuk, a folk calentó. A régi trubadúrok szellemét magukévá téve az együttes azt tűzte ki céljául, hogy hangszereiken és hangjukon keresztül gondolatokat, üzeneteket szomorú történeteket közvetítsenek hallgatóik felé. Az egyenlőségről, a lázadásról, a tiszteletről énekelnek, védelmezik örökségüket és kiállnak a szabadság védelméért. A Roba Estesa zenéje az érzelmekről szól és arról, hogy mindezt átadják közönségüknek.

Clàudia García-Albea - hegedű, ének
Clara Colom - diatonikus harmonika, ének
Gemma Polo - brácsa, ének
Neus Pagès - gitár, ének
Anna Sardà - basszusgitár, ének
Alba Magriñà - ütőhangszerek

Weboldal
Az együttes facebook oldala

2016. július 22., 20:00 Canteca de Macao (ESP)

Az utcán születő, nevelkedő és fejlődő multikulturalizmus szép példája a 2003-ban 9 lelkes zenész (spanyol, venezuelai, chilei) alkotta Canteca de Macao. Zenéjük a rumba, ska, reggae és flamenco ritmusok keveredésével szólal meg.

„Cachai?” című első albumukat minden elképzelt reményt felülmúló lelkesedéssel fogadta a spanyol közönség. Sőt, az energikus, élettel teli koncertjeik és a szövegeik hordozta erős társadalmi üzenetek által referencia ponttá váltak minden „társadalom-tudatos zene” kedvelő számára.

A zenekar egyik legérdekesebb vonása, hogy anélkül képes megtölteni Spanyolország-szerte a 2000 fősnél nagyobb klubokat, hogy lemezeiket boltokban árulnák. A szerzői kiadásban megjelenő lemezeiket koncertjeiken ezrével árulja, hazájában és külföldön rengeteg fesztiválon fellép, teszi mindenféle külső segítség nélkül, pusztán saját elszántságából, zenéje és energiája által.

A Canteca de Macao fennállása óta 6 albumot adott ki - mind szerzői, a legutóbbi (Nunca es tarde) crowdfunding finanszírozta - koncertjeikkel bejárta Amerikát, Észak-Afrikát és Európát.

Ana Saboya „Anita Kuruba” – ének
Isidoro Lora-Tamayo "Chiki" – gitár és ének
Rodrigo Díaz "El Niño" – ütőhangszerek és dob
Carlos Leal Valladares – gitár
Yago Salorio – basszusgitár
Julio Martin – billentyűk 

 

Weboldal
Az együttes facebook oldala

2016. július 21., 20:00 Gabacho Maroc (MAR)

A nyugati, arab és afrikai hatásokat tökéletesen keverő Gabacho Maroc megteremtette saját, egyedi stílusát. Amennyire pozitív kisugárzású Bissara című, debütáló lemezük, annyira jellemző élő előadásaikra az az egyedi hangulat, melyet a nyolc zenekari tag  egymást tökéletesen kiegészítve nyújt. A tradicionális hangszerek gazdagsága - mint a guembri, a djembe, a n’goni (négyhúros hangszer), a marokkói keretes dobok, a fém kasztanyetták - tökéletesen illik a dobos szekcióhoz, a billentyűsökhöz és a szaxofonokhoz. Tavaly az év legjobb afrikai jazz együttesének kategóriájában jelölték őket az African Music Awards-ra (Afrima). Az együttes az elmúlt évben négy kontinens (Európa, Amerika, Afrika, Ázsia), több, mint negyven fesztiválján játszott.

Hamid Moumen - ének, guembri 
Aziz Fayet -  ének, oud, ütős hangszerek
Fred Faure - ngoni, ütős hangszerek, vokál
Illyes Ferfera - tenor szaxofon, vokál
Charley Rose – alt szaxofon, vokál
Maximilien Helle-Forget – billentyűs hangszerek
Eric Oxandaburu – basszusgitár
Vincent Thomas - dob

 

Weboldal
Az együttes facebook oldala

2016. július 20., 20:00 Zorita (NED)

Bohém zenei világuk olyan hangszerek eklektikus keveredésének köszönhető, mint a harmonika, trombita és hegedű. A basszusgitár, a dobok, a gitárok, valamint az énekes, Carlos Zorita Diaz nyers hangjával együtt teljesen egyedi és új hangzás születik. A dél-afrikai, mediterrán, balkáni és népzenei hatások merész elegyítésének köszönhetően nevük a jó buli garanciája. Hangszer arzenáljuk, személyiségük és stílusuk leírására a nyolc zenész a Musica Vagabunda kifejezést használja.

A 2009-ben, Amszterdamban alapított Zorita nagy sikereket ért el saját hazájában a Popronde tehetségkutató fesztiválon a közönség és számos versenyen a nézők, valamint a bírók előtt is. Az elmúlt években több tucat más, ismert fesztiválon is játszottak (Fiesta Mundial (Be), Oerol (Nl), Boomtown Fair (UK) stb.). 2012-ben megjelent első, Amor y Muerte című albumuk, amely a helyi alternatív lemezek listájának első helyére kúszott. 2015-ben kiadták Until we die című EP lemezüket és a nyár során a fesztiválok első osztályú "headliner" zenekarává válva 35 koncertet adtak Belgiumban és Hollandiában. Dalaikat a különböző televízió- és rádió állomások rendszeresen játsszák.

Amsterdam Artist Collective

Weboldal

2016. július 19., 20:00 BandAdriatica (ITA)

A BandAdriatica együttes zenéje a tenger felől érkezik: ezek a dalok az éjszaka sötétjének egyöntetű csendjében, a napvilág égető melegében születnek egy mágikus helyen, a hajó fedélzetén, ahol a különféle kultúrák találkoznak. A Claudio Prima hangja és hangszere, az organetto vezette, Salento-ból származó zenekar fókuszának középpontjában az Adriai-tenger két partjának zenei kultúrái állnak.

A BandAdriatica Boban és Marko Markovic-csal, a Kocani Orkestarral, a bolgár Eva Quartettel, Burhan Ocallal, Rony Barrakkal és Raiz e Radicantoval is együttműködik.

Új, Babilonia című albumuk már negyedik a sorban. A lemezen tovább tágítják a felhasznált zenei hatások körét Törökország, Libanon és Örményország felé. A különböző kultúrák hasonló vonásait keresve a BandAdriatica tovább hajózik kelet felé, hogy eredeti hangszerek és dallamok segítségével újrafogalmazzák a zenei örökséget.

Claudio Prima – harmonika, ének
Emanuele Coluccia – altszaxofon
Andrea Perrone - trombita
Gaetano Carrozzo – harsona
Vincenzo Grasso – klarinét, szaxofon
Ovidio venturoso – dob, cajón
Giuseppe Spedicato – basszusgitár, tuba
Morris Pellizzari – gitár, kamalé ngoni, saz

Weboldal
Az együttes facebook oldala

Korábbi koncertek

2016. július 14., 20:00 Boggie (HUN)

Csemer Boglárka

Magyar lány a Billboard listáról

Csemer Boglárka ’ Boggie’ 2013 áprilisában jelentkezett első önálló lemezével, amire a Babel Sound Interaktív világzenei fesztivál szervezői már akkor felfigyeltek, így Boggie-t 2013 júliusában meg is hívták a balatoni fesztiválra. Ám igazán 2014 januárjában lett hangos a fiatal énekesnőtől nem csak a hazai, de a világsajtó is.  Parfüm című dalát több mint 30 millió ember látta világ szerte.  A fiatal énekesnő első szólóalbuma pillanatok alatt került föl a Billboard lista 3. helyére a jazz , és 17. helyére világzene kategóriában. A világ legismertebb hírportáljai és televízió csatornái készítettek interjút vele.

Koncertezett már Párizsban, a Jazz Sur Seine fesztiválon, Hollandiában, Frankfurtban, Münchenben és New Yorkban, túl van élete első sikeres EURÓPA klub turnéján. Parfüm című dala hatására idén haramadjára kap meghívást az Egyesült Államokból, hogy adjon koncertet. 

2014 októberben látott napvilágot Boggie második albuma, All Is One Is All címmel, a Tom Tom Records gondozásában, mely elnyerte 2015 legjobb POP albuma címet a hazai FONOGRAM díjátadón.

Csemer Boglárka a fiatal énekes-generáció egyik legtehetségesebb és legüdébb jelensége. De Boggie nem csupán énekesnő: dalszerzőként sajátos dzsesszes-sanzonos-popos világot hozott létre, amit folyamatosan formál, épít, alakít a saját arculatára.

Kedves, könnyed, barátságos, ám mégsem felszínes dalaik könnyedén ragadják magukkal a hallgatót, Boggie pedig a maga kisugárzásával, bájával, csengő hangjával érzelmekkel és gondolatokkal teli univerzumba kalauzol minket. 

Boggie sokáig élt Franciaországban, minden bizonnyal innen a sanzon szeretete és a műfaj, valamint a francia nyelv mély ismerete. Boggie francia nyelvű dalszövegeit maga írja.

Boggie évek óta koncertezik Budapest és az ország nagyvárosainak legismertebb koncerttermeiben saját zenekarával. Lépett már fel a VOLT Fesztiválon, a Campus Fesztiválon, a Babel Sound fesztiválon és számos más rendezvényen. Rendszeresen ad koncertet az A38 hajón.

2012-ben a Magyar Jazz Szövetség különdíjjal jutalmazza Japánkert című dalát

2014-ben a Bravo OTTO-n az év video klipje kategória győztese

2014 novemberében Fearless című dala a Westend születésnapi kampány dala lesz

2015-ben az Év Énekesnőjének jelölik a Glamour Woman of the Yearen

Szintén  2015-ben a Parfüm című dalának video klipje a Highlights of Hungary 17 jelöltje között szerepelt

2015-ben FONOGRAM díjat kap második nagylemeze

Wars for nothing című dalával megnyerte az Eurovízió magyarországi előválogatóját, a Dal 2015 című műsort, így 2015 májusában ő képviselte Magyarországot az Eurovíziós dalfesztiválon. 

Boggie Official Music Videos

Boggie Live Concert Videos

 

Weboldal
Az esemény facebook oldala

2016. június 30., 20:00 Tribali (MLT)

A Tribali egy máltai zenekar, melynek tagjai azért gyűltek egybe, hogy a világzene iránti szeretetüket ünnepeljék. Miközben nagy hangsúlyt fektetnek a népzenei dallamokra, zenéjük magába foglalja a keleti zene szépségét és pátoszát is. Dalaik egyediek és változatosak, akárcsak a hangszereik, mint az indiai szitár, a didgeridoo, a morchunga (doromb), a különböző ütőhangszerek és a basszusgitár. Ez a rendhagyó hangszer arzenál teremti meg azt a világzenei ötvözetet, melyet rockkal, reggae-vel, skaval és blues-zal gazdagítanak. Az így létrejövő egyveleg magával ragadja hallgatóit és elviszi a világ végére és még azon is túlra. Zenéjük megigéz és felejthetetlen élményt nyújt.

Ebben a műfajban úttörők Máltán, elsőként szereztek és vettek fel világzenei anyagokat, valamint ők voltak hazájuk első képviselői a Glastonbury Fesztiválon, mely a világ legnagyobb szabadtéri rendezvénye.

Négy albumuk jelent már meg, Tribali (2006), The Elephants of Lanka (2009), Festa (2012), The Traveller (2013). Utóbbi megjelenése után a máltai közönség legkedveltebb zenekarává váltak és számos díjjal is büszkélkedhetnek.

Antoine: dob, harmonika, ének
Peter Paul: djembe, nylon gitár, ének 
Eliza: szólóének 
Adriano: basszusgitár
Jean Pierre: elektromos gitár, szitár

Weboldal
Az együttes facebook oldala
Az esemény facebook oldala

2016. június 23., 20:00 Yacine & The Oriental Groove (ESP/CAT)

A Yacine & The Oriental Groove Yacine Belahcene legújabb zenei projektje, mely Yacine repertoárjának elemein kívül észak-afrikai (Magreb) és közel-keleti dallamokat ötvöz. Yacine Belahcene további együttesei még: Detotarrel, Nour, Cheb Balowski. A zenekar tagjaként Yannis Papaioannou (egyéb bandái: 08001, Asíkides) oudon játszik. Az együttes tradicionális dallamok előadásán és saját szerzeményeken keresztül talált rá egyedülálló hangjára. A mediterráneumot átfogó elektronikus hangzásvilágnak köszönhetően előadásukban a tradicionális algériai Goumari dal energikusan és újszerűen szólal meg. A 2010-es év során Spanyolországban és Észak-Afrikában adott koncertsorozat után repertoárjuk annyira letisztult, hogy elérkezett az első lemez felvételének ideje. A 2011-ben megjelent “Parabólic” című albumuk újszerű, városi hangzásvilága bármely mediterrán helyen otthon van. Legújabb, “Mediterranean Clash” című albumuk ez év elején jelent meg.


Yacine Belahcene Benet - ének, ütőhangszer 
Yannis Papaiannou - elektromos lant, ének 
Massinissa Aït-Ahmed - gitár, ének 
Ertugrul Çoruk - ney és szaxofon 
Dani Clavera - dob

Weboldal
Az együttes facebook oldala
Az esemény facebook oldala

2016. június 16., 20:00 Sine Frontera (ITA)

Zenéjük felér egy utazással Írország, Dél-Amerika és "pianura padana" vidékén. A hegedű és harmonika hangja keveredik a törzsi ritmusokkal és az ütőhangszerek dallamával. Tarantella, reggae, ska és balkáni elemekből épül fel a Sine Frontera egyedi hangzásvilága. Európaszerte adnak koncerteket, és öt stúdióalbumot rögzítettek az évek alatt. Legújabb lemezük 2016 áprilisában jelent meg „Restiamo Umani” címmel.

Weboldal
Az együttes facebook oldala
Az esemény facebook oldala

2016. június 9., 20:00 Zűrös Banda (HUN)

Az együttes a magyar világzenei színtér jól ismert zenekarainak tagjaiból verbuválódott. Alapításban - a tagokat összekötő több éves barátság mellett - leginkább az játszott szerepet, hogy mindannyian rajonganak a modern balkáni zenéért.

Egy bulvárlap minden bizonnyal egyfajta magyar világzenei “supergroup”-ként mutatná be a Zűrös Bandát. Az ilyen hivalkodás távol áll a zenekartól, bár annyiban érvényes lehet a jelző, hogy az együttes a magyar világzenei színtér jól ismert zenekarainak tagjaiból verbuválódott. A zenekar alapításban - a tagokat összekötő több éves barátság mellett - leginkább az játszott szerepet, hogy mindannyian rajonganak a modern balkáni zenéért.

Básits Branka a szerb, makedón és bolgár népzenét játszó Pravo énekesnője és az egyik legtehetségesebb hazai női előadó. Varga Kornél gitáros, a Fianna és a Fabula Rasa zenekarból ismert, ahogy Kertész Ákos dobos is, aki a Fabula Rasa mellett egyben számos hazai és külföldi jazz projekt közreműködője. Boros Attila a hazai világzene alapzenekarában,a Makámban is játszik. Bede Péter, a fiatal és népszerű szaxofonos megszámlálhatatlan folk - világzenei és jazz produkcióban muzsikál, mint pl. a Balogh Kálmán Gypsy Cimbalom Bandben vagy a Fanfara Complexában. Lang János az ír zenét játszó Fiannának volt az alapítója és jelenleg is számos szigetországi zenekarban dolgozik.

A két éve alakult Zűrös Banda zenéjében a különböző kelet-európai és balkáni zenei hagyományok - román, magyar, makedón, cigány, szerb - mellett a jazz és a modern tánczenék kapaszkodnak össze. Ebből a különböző kultúrákat és zenei stílusokat magába foglaló elegyből alakul ki a Zűrös Bandát jellemző egyéni zenei arculat.

Koncertjeiket erő, lendület és energia jellemzi.

Básits Branka - ének
Wertetics Szlobodán - harmonika
Lang Jani - hegedű
Bede Péter - szaxofon
Varga Kornél - gitár
Boros Attila - basszusgitár
Kertesz Ákos - dob

Weboldal
Az együttes facebook oldala
Az esemény facebook oldala

2016. június 2., 20:00 Iparkutya (HUN)

Csűrdöngölős világzene, amely egyszerre táplálkozik ősi ritmusokból, modern gondolatokból, népzenéből és műzenéből. A balkáni, ausztrál, közel- keleti és egyéb népi dallamok mellett végig jelen van a jellegzetesen magyar, tüzes habitus. Nincs két egyforma koncert: az Iparkutya instrumentális, improvizációval átszőtt, sodró lendületű fellépései mindig az adott szituációhoz alkalmazkodnak, talán ezért lehetséges az, hogy bármilyen hallgatóságot képesek lenyűgözni legyen szó akár klubkoncertről, utcafesztiválról vagy teltházas koncertteremről.

Az Iparkutya a magyar klub- és fesztiválszínpadok mellett számos külföldi helyszínre is eljutott, többek közt Franciaország, Spanyolország, Szlovákia, Csehország és Baszkföld közönségét is megtáncoltatta.

A 2010-ben alakult Iparkutya friss név a magyar zenei palettán, tagjai azonban már több éve ismerik egymást a világzenei undergroundból, sokan közülük együtt is zenéltek a Club Era zenekarban.

A zenekar egyszerre táplálkozik ősi ritmusokból, modern gondolatokból, népzenéből és műzenéből. A balkáni, ausztrál, közel-keleti és egyéb népi dallamok mellett végig jelen van a jellegzetesen magyar, tüzes habitus – ezért is aposztrofálják muzsikájukat „csűrdöngölős világzenének”. Nincs két egyforma koncert: az Iparkutya instrumentális, improvizációval átszőtt, sodró lendületű fellépései mindig az adott szituációhoz alkalmazkodnak, talán ezért lehetséges az, hogy bármilyen hallgatóságot képesek lenyűgözni legyen szó akár klubkoncertről, utcafesztiválról vagy teltházas koncertteremről.

Zsenge kora ellenére az Iparkutya már így is fényes sikereket tudhat a háta mögött: a magyar klub- és fesztiválszínpadok mellett számos külföldi helyszínre is eljutott, többek közt Franciaország, Spanyolország, Szlovákia, Csehország és Baszkföld közönségét is megtáncoltatta.


Főbb fellépések: 

Circulo de Bellas Artes, Madrid (ESP)
Haizetara Street Festival, Amorebieta Etxano (EUT) 
Satellit Café, Paris (FR) 
Babel Sound, Balatonfenyves (H) 
Művészetek Völgye, Monostorapáti (H) 
Dürer Kert, Budapest (H) 
Beseda i Bigbitu Festival, Tasov (CZ) 
Urban[t]est Festival, Presov (SK)

Zenekar tagok:

Balogh Balázs - szaxofon
Nemes Janó - szaxofon
Tőgyi Balázs - gitár
Zeitler Ádám - tapan
Sziklai Tamás – basszusgitár
Latorczai Balázs - didgeridoo

Jegyár: 500 Ft

Az együttes facebook oldala
Az esemény facebook oldala

2016. május 26., 20:00 Jazzrael (HUN)

Magyarország egyedülálló világ zenei formációja 2006-ban alakult Jáger Bandi vezetésével. Közismert szefárd, közel-keleti népdalok újraértelmezése, tradicionális zenei folklór különleges interpretálása a jazz érintésével. Az együttest országosan elismert jazz zenészek alkotják, a dalok instrumentális és énekes formában hallhatóak. A zenekar egy híd szerepét kívánja betölteni kelet és nyugat között, egyesíteni a népek zenéjét, kultúráját,

Tagok:

Bíro Nóra - ének
Jáger Bandi - zongora
Pluto Horváth József - basszusgitár
Csejtei Ákos - szaxofon
Lakatos Pecek András - dob

Weboldal
Az együttes facebook oldala
Az esemény facebook oldala

2016. május 19., 20:00 Firkin (HUN)

“Amikor a Firkin belecsap a húrokba, kipattan a kelta bulihangulat szikrája.“

“Amikor a Firkin belecsap a húrokba, kipattan a kelta bulihangulat szikrája.“

2008 októberétől indult hódító útjára a Firkin zenekar, amely a kelta bulizene féktelenül szerethető műfaját honosította meg Magyarországon. Azóta több mint 300 koncertet adott az együttes itthon és külföldön is - Kanada, Franciaország, Svájc, Belgium, Németország, Ausztria, Csehország, Szlovákia, Románia.
Mára már minden neves hazai fesztivál és koncerthelyszín fellépője a Firkin – Sziget Fesztivál, Művészetek Palotája, Hegyalja Fesztivál, SZIN, Alterába, Pannónia Fesztivál, EFOTT, Savaria Karnevál, stb.

Az együttes 2009 májusában kiadott Firkinful Of Beer című első albuma alig egy év alatt Aranylemez lett, 2010 elején pedig Fonogram Díjra jelölték. A korong Firkinful Of Beer című dala rákerült a világ legjobb folkzenekarainak válogatáslemezére (Almost St. Patrick’s Day – Reedo Records, 2009, Németország), illetve egy világzene-kiadványra (World Music from Hungary 2 - Sony, 2010, Magyarország) . 

Az együttes WHUP! (2010. november) című második lemezének Lord Of The Dance című dala (ld. a YouTube-videót) Kanadában 4 hónapon keresztül, Németországban 3 hónapon át vezette a nemzetközi kelta listákat.

A Firkin legnagyobb magyarországi elismeréseként a Művészetek Palotája meghívta a zenekart egy exkluzív koncert megtartására (2010. június 25.), amelynek átütő sikere meghozta a zenekar számára a szélesebb körű elismerést.

2011 több jelentős eseményt kínált a Firkin számára: ötállomásos turné Kanadában, rengeteg magyar és külföldi fesztiválmeghívás, ahol a zenekar számos esetben headlinerként (főzenekarként) játszhatott.

2012 tavaszán a harmadik album (Igyunk pálinkát!) magyar nyelven került a magyarországi közönség elé. A zenekar 4. születésnapján (2012 szeptember) felvett koncert DVD-n is megjelent Keep On Firkin címmel, amelynek hanganyagát 2013-ban az MR2-Petőfi Rádió teljes egészében leadta, illetve a nyári fesztiválszezonra zenei albumként is elérhetővé vált a hallgatók számára. 

2013-ban a Firkin ismét a Fonogram-jelöltek közé került a harmadik albumával, a Művészetek Palotája pedig újfent felkérte az együttest egy egyedi Firkin-est létrehozására. A Jumpin' John című a teltházas eseményen a zenekar művészi oldalát láthatta a közönség: 4 énekessel, számos vendégzenésszel, a Pécsi Balett táncosaival, rajzfilmszerű háttérvetítéssel, díszlettel bővítve hangzott el a Firkin-repertoár és 10 új dal bemutatója is.

A Firkin élő zenei felvételei és koncertjei kaput nyitottak az egyik legmeghatározóbb német koncertszervező ügynökséghez, akikkel a zenekar a 2013. év elején leszerződött. Ezt követte egy osztrák és egy cseh-lengyel koncertügynökséggel való együttműködés is. Ennek eredményeképp a zenekar egyre több és nívósabb külföldi fesztiválon játszhatja ki hatalmas energiáit, mint például a németországi Wacken, amelyet a világ legnagyobb fesztiváljai között tartanak számon.

2014 elején a Firkin elkészítette 5. nagylemezét Finger In The Pie címmel, amely egy év alatt több nemzetközi toplistára is felkerült, bizonyítva azt, hogy magyarországi zenekar is bekerülhet a világ élvonalába: UK – Modern Rock Top 20; Germany – 3rd best Celtic Punk Rock album; Ireland – 2nd best Celtic Punk album; USA - The World's Leading Songwriting Competition – Top 10, Finalist (category: Rock/Alternative).

Kovács Nemes Andor - ének 
Kárpáti Balázs - gitár, vokál
Juhász Róbert - dob, vokál
Virág Lili - hegedű
Péter János - fuvola, ír furulya, duda
Szuna Péter - basszusgitár

Jegyár: 1000 Ft

Weboldal
Az esemény facebook oldala

2016. május 12., 20:00 Meszecsinka (HUN)

Latin temperamentumos, hastáncoltatós, keleti merengős, magyaros... Hogy is lehetne kifejezni? Talán úgy; könnyes mosolyodós. Fájós boldogos. Nagyon egyedi muzsikát játszik a Meszecsinka, melynek izgalmas gyökerei vannak, hiszen a Korai Öröm néhány tagjából született Fókatelep zenekar apropóján kanyarította magát az égre. Márhogy a Holdacska. Merthogy a Meszecsinka ezt jelenti. 

A BabelSoundon mutatja be Meszecsinka a frissen kiadott albumát: "Álomban ébren", amelyet a HVG „zseniálisnak” nevezett.

A hat számos lemez különböző hangulatokat tár elénk úgy, hogy egy nagy egységet alkot, amelyre a legjobb jelző az album címe. A könnyed slágertől egészen a pszichedelikus elszállásig, minden megtalálható benne.

„Az est vendége a Meszecsinka, egy magyar világzenei együttes, aki elvarázsolta és extázisos önmegtapasztalásba ejtette a publikumot ledéren táncoló, lélekből sikító és andalgó érzéki boldogságmámorával. A 4 zenész előadása épp úgy a teljességre törő, mint a zenei programjuk: 7 nyelven énekelnek, a kompozíciók a kelet-európai és latin-amerikai népzenék virtuóz ütköztetései, melyek pszichedelikus hangzásvilágai cikázva egybeúsznak és sikító ritmusokban, csábítóan melodikus szólamban erőteljesen vibrálnak. A hangok mágusa Oláh Annamária, egy tündér énekesnő folyékony gesztikulációval, aki mezítláb táncol a padlón miközben a hangja szállongó vibrátókkal és gégéből jövő alaphangokkal a távoli messzeségbe kószál. Az elragadó előadásuk a közönségen eluralkodott hangulat alapján egy nagy világzenei fesztivál színpadján is megállta volna a helyét” – írta a német Deggendorfer Zeitung Meszecsinka egyik németországi fellépéséről.

Az Oláh Annamari (ének)  és Biljarszki Emil (zongora, gitár) által 2009-ben alapított zenekar a 12 legjobb magyar világzenei együttes egyike a Dal+Szerző magazin WOMEX különszáma szerint. Eleinte duóként léptek fel, majd  bőgőssel és dobossal bővülve pár év alatt a magyar és nemzetközi zenei élet fontos tényezőjévé váltak. A MÜPÁ-ban tartott Népzene Ünnepén játszott a műfaj legjobbjaival együtt, a Fidelio szerint „a legeredetibb hangzást produkálva”. Saját dalokat és népzenei feldolgozásokat adtak elő. 2010 januárjában egy hatszámos demót jelenítettek meg, amelyről a Zene.hu a következőt írja:„Lágyabb, pörgősebb, angol, spanyol és magyar népies melódiák egyszerű, de nagyon eltalált hangszereléssel és mélyre ívelő énekkel. Holdacska, mely valószínű egyre fényesebben fogja beragyogni a magyar ándörgránd egét.”

A zenekar hallható sok budapesti és vidéki klubban, fesztiválon (SZIN, VIDOR, BábelSound, Mesterségek Ünnepe, Művészetek Völgye, Szegedi Várjátékok), és egyre többet turnézik külföldön: Lengyelország, Csehország, Görögország, Ausztria, Horvátország, Szerbia, Szlovénia, Szlovákia, Bulgária, Németország. 13 koncertet adott USA és Kanada különböző koncerthelyein, 2014-ben pedig Oroszországban, Moszkvában koncerteztek, és készítették a Vörös Téren egy klipet.

A „Kinyílok” c. klipje a vezető világzenei kiadó World Music Network és Európa egyik legismertebb népzenei magazinja, az fRoots video Top10-ében a hatodik helyen szerepel.

"Ez a koncert olyan volt, mintha egy papnőt néznék, aki miközben zenei kísérettel templomi szertartást végez, nem mellékesen megvillantja nekünk az örök nőt, aki pár visszafogott mozdulattal (mozdul a csípő, lebeg a kéz) képes bármely férfiembert elbűvölni. Táncától az összes rejtői légiós kocsmában kitörne a verekedés, eldöntendő, kinek legyen joga nézni Oláh Annamarit." Ekultura.hu

meszecsinka.hu

Jegyár: 500 Ft

Weboldal
Az esemény facebook oldala

2016. május 5., 20:00 Tablao Flamenco (HUN)

✽ AJÁNDÉK ➤ A belépő tartalmaz egy tapas-t és egy pohár sangria-t is!

A "Babel Sound Csütörtök" koncertsorozat keretében ez alkalommal egy autentikus tablao flamenco előadásra invitálunk Mindenkit, aki összes érzékszervével részese szeretne lenni egy igazi Andalúz estének.

Az este műsora spanyol és magyar művészek koprodukciójából született, egyesítve az autentikus és modern világokat a zene és a tánc nyelvén. Az est szólistája és alkotója Pirók Zsófia, aki első külföldiként szerezte diplomáját a sevillai Conservatorio Profesional de Danza intézményében flamenco szakon. 2014-ben elnyerte a Fülöp Viktor Táncművészeti Ösztöndíjat alkotóművész kategóriában, ennek gyümölcseként jött létre az előadás.

Jegyár: 1000 Ft

Weboldal
Az együttes facebook oldala

2016. április 28., 20:00 Budapest SKA Nu-Jazz Orchestra (HUN)

Legyen ez a nap…

…mindenkinek jókedvű; …szívbe emlékeket rejtő; …szerelmessel együtt sétálós; …mindenből csak egy kicsit többet hozó; …péntek esti passziót elhozó; …mintahőst váró; …mindezek mellett leginkább zenére vágyó.

Megjelent a Budapest SKA Nu-Jazz Orchestra Legyen ez a nap című bemutatkozó albuma, amelyen koncertjeik hangulataihoz híven örömteli lelkesedéssel vegyítik a jazz, a reggae, a funk és a latin zene stíluselemeit a SKA sodró lendületével. Aki egyszer hallotta a zenekart, az újra és újra szeretné majd, és ez így van jól.

A Cseh Tamás Program támogatásával létrejött albumra hat saját dalt és egy magyar slágerekből álló medley-t rögzítettek, továbbá koncert repertoárjukból felkerült még kettő közönség kedvenc feldolgozás is.

A dalok listája:

Legyen ez a nap
Még egy szív
Te meg én
Csak egy kicsit
Péntek esti passzió
Mintahős
Van-e szerelmesebb
Don’t Call Me Baby
I’m Yours/Billonaire

Az album első három dalához videóklippeket is készítettek, amelyek hamarosan debütálnak a zenekar közösségi oldalán és a honlapján is.

A Legyen ez a nap albumon közreműködött: Bartók Máté – szaxofon, Báthori János – trombita,

Brunner Bence – harsona, Dudás Viktor – dob/zenekarvezető, Fodor András – gitár, Pécsváradi Attila – basszusgitár, Tempfli Erik – zongora, Wéber Zsófia – ének, valamint, mint vendég Fodor Eszter – hegedű.

Jegyár: 500 Ft

Weboldal
Az együttes facebook oldala
Az esemény facebook oldala

2016. április 21., 20:00 Vodku (HUN)

A Vodku egy Budapestről induló közép-európai zenei áramlat, amely immár 24 éve hullámzik szerte a világban. Hol lassan csörgedezik, mint az alföldi csermely, hol zúgva száguld, mint a hegyi folyó. Hátán világ és zene, dallam és szöveg, hangok és hangszerek, és három nemzedék lelkes zenészei hajóznak. Kacskaringós útjukat többnyire napfény és öröm kíséri, az örvényeken és viharokon pedig bátran verekszik át magukat. Nincsenek egyedül: a partról mindig integet valaki, és van, hogy az egész falu összesereglik. Ilyenkor a hajó kiköt, és megszólalnak a dalok, régiek és újak vegyesen. Aztán folytatódik az út, mert hajózni muszáj, ám mielőtt továbbindulna az ismeretlen óceán felé, a kis hajó leír még egy kört.

Weboldal
Az együttes facebook oldala
Az esemény facebook oldala

2016. április 14., 20:00 Jász Andris (HUN)

A lényeg az élet és a muzsika szeretete, ami a hangszerekből áramlik a hallgatóság felé.

Jász Andris szaxofonművész szabad zenei kalandozása saját dalokkal és mediterrán hangulatokkal, tangókkal, olasz tarantellákkal fűszerezve. Andris sok hazai énekes előadóművész és zenekar oldalán tűnt már fel. A Ghymes együttes tagja, de ő kísérte Jackie Orszáczky-t is utolsó hazai turnéján. A Zeneakadémiai évek után önálló műsorában az improvizáció révén próbál kapcsolatot teremteni a zenei műfajok közt. Ezen az estjén négy kitűnő művészbarátjával, Pagonyi András tangóharmonika-művésszel, Bognár Attilával, az Operett Színház pozanművészével, Badics Márk dobossal és Barta Zsolt gitárossal érkezik.

Az esemény facebook oldala

2016. április 7., 20:00 KAL (SRB)

Ismét Magyarországon az elsöprő lendületű, mindenkit táncra perdítő, belgrádi együttes, a KAL. A Sziget és az A38 után a belvárosi ELLÁTÓházban mutatják meg, milyen a hamisítatlan szerb Rock'n'Roma virtus!

BELÉPŐ
Elővételben: 1 000 HUF  ››› J E G Y V Á S Á R L Á S ‹‹‹
Helyszínen: 1̶5̶0̶0̶ F̶t̶  VÁLTOZÁS: 𝟭𝟬𝟬𝟬 𝗙𝘁


Léptek már fel a Szigeten, sőt, zenéltek már az A38-hajón is, és persze hírül vitték a balkáni életérzést szerte Európában és Amerikában is – nem egyszer. A sok improvizációtól is különleges dalokat a fülbemászó balkáni dallamvilág és a folyamatosan váltakozó stíluselemek teszik igazán zamatossá. Külön pikantériát ad a zenéjüknek, hogy a tradíciókból építkező népi vonalat egy nagyon is modern, városi lüktetéssel és elektro hangzással párosítják. Nem véletlen, hogy lemezeik producere a híres Mike Nielsen, aki többek között olyan előadókkal dolgozik, mint a Snow Patrol, a The Cure, vagy a Jamiroquai. 

Weboldal
Az együttes facebook oldala
Az esemény facebook oldala

2016. március 31., 20:00 Cabaret Medrano (HUN)

A Cabaret Medrano egy jellegzetesen budapesti zenekar, amely zenéjében és szövegeiben is ötvözi a város sokszínűségét. Stílusuk három réteg: a magyar népzene, a klezmer és a balkáni zene ötvözete, vagyis három kultúra találkozásának metszéspontjában áll.

„Olyan tökéletes ritmussal és érzékkel, valamint zenei és zenélni tudással keverik az egyes műfajokat és motívumokat, hogy az ember szinte egy filmben vagy színdarabban érzi magát a koncertjeiken.”

(mmi – Koncert.hu)

Közreműködnek:
Kamondy Imre – ének, harmonika
Verebes György – zongora, ének
György Andrea – hegedű, ének
Horváth Gábor – basszusgitár
Szert Zsigmond – dob
Nagy Balázs Krisztián – gitár

Weboldal
Az esemény facebook oldala

2016. március 24., 20:00 Naked (SRB)

A Naked egy élvonalbeli szinergikus zenekar, mely a globális-urbánus zenét, a Balkán zenei világot, a világzenét, a swinget és a free jazzt gyúrja egyedi hangzássá. Az így létrejövő vad, vaskos elegyben kutatja a banda a zenei identitásra a választ.
2015 tavaszán a Naked új felállással és „Nakedonia“ című harmadik stúdióalbummal jelentkezett.

A quartettá csupaszult felállás meztelenebb mint valaha, melyet extravagánsan öltöztet és egészít ki az új lemezen vendégművészként a bariton szaxofont, basszus klarinétot, dudukot, zurlát és egyéb fafúvósokat megszólaltató izraeli Amir Gwirtzman.

Djordje Mijusković - hegedű
Branislav Radojković - basszus gitár, nagybőgő
Ivan Teofilovic - szaxofon, klarinét
Goran Milošević - dob, ütős hangszerek

Weboldal
Az esemény facebook oldala

2016. március 17., 20:00 A.K.T. (HUN)

Az  A.K.T. (Alkalmi Kapcsolatok Társulása) színész-zenekar 2005 novembere óta létezik. A budapesti Merlin Színházból indult útjára, a „Francia sanzonkoncertet” követte egy olasz- majd egy magyar repertoár. A műsorok nem csupán, sőt főként nem sanzonokból állnak. Jellegzetesen egységes hangzású dalok váltják egymást, olykor évtizedes ugrásokkal az időben, mégis tökéletesen passzolva egymáshoz. A számok eredeti nyelven hangzanak el színésznők tolmácsolásában, élő zenekari kísérettel, számos show elemmel tarkítva. A koncertek egyszerre jelentenek nosztalgikus- és bulihangulatot. Az A.K.T. a budapesti zenei klubok, pubok állandó vendége, illetve országszerte számos kulturális - képzőművészeti, színházi és zenei - fesztivál résztvevője (Művészetek völgye, Lánchíd-ünnep, Francia Utcabál, Szentendrei Nyári Fesztivál, Sziget Fesztivál, Múzeumok Éjszakája, POSZT).

Palóc Eszter – vokál
Takács Paulina – vokál
Harmati Máté/Darvas Kristóf/Kis András– zongora/tangóharmonika
Molnár Mátyás/Schneider Szilveszter - dob
Nemes Janó - szaxofon
Grénus Tímea - klarinét
Horváth Gábor – bassszusgitár

Weboldal
Az együttes facebook oldala
Az esemény facebook oldala

2016. március 10., 20:00 Pandamood (HUN)

Belépő: 500 Ft

Alig pár hónapja jelent meg a Pandamood zenekar első albuma Watch out! címmel. A Pandamood egy olyan zenei műhely, ahol a tagok gondolatai, érzelmei, egyéniségei a zenében találkoznak és azon keresztül kerülnek kifejezésre. Muzsikájuk így nem egy szerző, vagy szerzőpáros által behatárolt úton halad, hanem a tagok igen színes zenei ízlésének, egyéniségeinek és hóbortjainak kifejezése. Mondhatnánk úgy is, hogy a zene által a különbségeik teszik őket egységessé. Az együtt zenélés élménye fontos számukra, inspirálóan hat a tagokra. Ennek a folyamatnak jellemző eredménye az elektronikával fűszerezett pop-soul-hiphop, amely legalább annyira hívja táncba hallgatóját, mint amennyire elgondolkodtathat egy pohár jó vörösbor társaságában. Noha a zenekar jelenlegi formájában 2013-ban állt össze, a tagok többsége már hosszú évek óta együtt zenél. Elődzenekaruk (Ez a divat) révén számos belföldi és külföldi koncert, saját, válogatás és remix lemez jelzi útjukat.

Horváth Sára Nina – ének
Bene János – dob
Gál-Stefán Dániel – billentyű
Kiss Árpád – trombita, szárnykürt
Kovács Ádám – szaxofon
Nagy Gergely – basszusgitár, ének

 

Jegyár: 500 Ft

Weboldal
Az együttes facebook oldala
Az esemény facebook oldala

2016. február 25., 11:59 Frenk (HUN)

Frenk Torma Gábor néven látta meg a napvilágot 1977. július 25-én Dunaújvárosban. Zene iránti érdeklődése elég korán megmutatkozott, négy évesen már a lábosokat ütögette a szülei rock & roll lemezeire. Színpadon nyolcévesen debütált – dobosként – nagybátyja gimnáziumi rock zenekarában. 2000 nyarán Bérczesi Róberttel megalakították a hiperkarma zenekart. A 2003-ban megjelent „amondó” c. lemezen a dobolás és vokálozás mellett billentyűs hangszereken is közreműködött. 2005-ben aláírt egy lemezszerződést az FF Film&Music lemezcéggel, 2006 végén pedig megjelent az első szólólemeze „Szívzörejek” címmel. Dobosként olyan zenekarokban működött közre, mint a Quimby, a Kispál és a Borz, a Balaton. 2007 októberében végleg kiszállt a hiperkarma zenekarból. Attól kezdve csak a zeneszerzéssel, szövegírással és a saját színpadi produkciójával foglalkozik.

Weboldal
Az együttes facebook oldala
Az esemény facebook oldala

2016. február 18., 20:00 The Durgas (USA)

A Bajorországban született, de gyerekkoruktól a világot járó Simmersbach testvérek eklektikus zenei világában a legnagyobb természetességgel talál egymásra mindaz a sokféle zenei hatás, amit több évtizedes utazásaik során az öt kontinensen magukba szívtak. Nem csoda hát, hogy a 2004 óta aktív The Durgas zenéjében is ugyanígy ér össze a reggae, az afrikai és európai népzene, az amerikai folk és blues, na és persze a gyökereket jelentő punk rock.

Weboldal
Az együttes facebook oldala
Az esemény facebook oldala

2016. február 11., 20:00 SoulFool Band (HUN)

2013 végén Suba Attila, egy magyar blues énekes életrehívta a SoulFool Bandet. A cél az volt, hogy a 40'-es 50'-es évek elfelejtett blues és jazz dalait és hangulatait formálják meg mai fiatalos stílusban. A New Orleans swing a kiinduló pont és onnan haladnak a blues, a jazz határain egyenesen a bebop felé. Olyan neves zenészek szerzeményeit formálják meg mint Louis Armstrong, Lou Rawls, Ray Charles és Louis Jordan. Amerikai hangzással izgalmas és interkatív műsorral repítik vissza a közönséget az 50'-es évek New Orleans világába!

Suba Attila – ének
Hébenstreit Máté – zongora
Vidákovich Izsák – szaxofon
Matus Péter – basszusgitár
Hermán Dominik – dob

 

Weboldal
Az együttes facebook oldala
Az esemény facebook oldala

2016. február 4., 20:30 Butterfly Effect (HUN)

Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4 /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} A Butterfly Effect – a 2010-ben alakult formáció, a dzsessz, a népzene, a hiphop és a klasszikus zene elemeit ötvözi egyedi stílusban.

A Butterfly Effect zenekar, amely a pillangóhatás káoszelméleti fogalmáról nevezte el magát, igazán különleges kamaraformáció. 2010-es megalakulásuk óta fejlesztik unikális, a jazz, a népzene, a hiphop és a klasszikus zene elemeit magába foglaló zenéjüket.

Néhány szó a tagokról: Vázsonyi János, az elmúlt másfél évtized egyik legismertebb magyar szaxofonosa, több lemeze jelent már meg a klasszikus zenétől a dzsesszen át az elektronikus zenéig számos műfajban. Magyar Bori énekesnő leginkább a balkáni, roma és közel-keleti tradíciókat magyar népzenébe, illetve világzenébe oltó Besh O Drom zenekarból ismerhető, de énekelt már Bobby McFerrinnel is Moszkvában és Budapesten. Kardos Dániel a legsokoldalúbb magyar gitárosok egyike, számos együttesben működik közre egyéni gitárhangzásával (pl. Sleeping Camels, Kiende, Marge, Ektar, Duende, Hagesher, TrióM, Kardos Négyes, KTM Trió). Több, mint 20 lemezen működik közre. Játékában keverednek a jazz, a balkáni, a közel-keleti és az indiai zene elemei. Zeneszerzőként is tevékenykedik. Magyar játékfilmek, köztük "Vespa" című alkotás zenéjének szerzője és különdíjasa. Dömötör Tamás, aki technikai eszközöket és komoly hangszerparkot megszégyenítő minőségben állít elő ritmusokat szája és torka segítségével. A beatbox-technika hazai élharcosa a műfaj országos bajnoka, világbajnoki második helyezett szájdobos. Feltett szándéka a beatbox akadémiai szintre emelése. A zenekar ötödik tagja, Lombos Pál nemrég csatlakozott a zenekarhoz. A Debreceni Egyetemen szerzett nagybőgő művész-tanári master diplomát. Ezek után magas szintű jazz- és magyar autentikus zenei tudásra is szert tett különböző magyarországi jazz-swing formációk bőgőseként. Hazai fesztiválok rendszeres fellépője, de koncertezett Európa-szerte és Hong-Kongban is. A Swing à la Django és a Harmonia Garden vezetője és nagybőgőse, valamint a Budafoki Dohnányi Zenekar tagja.

 

Vázsonyi János – szaxofon

Kardos Dani – gitár

Magyar Bori – ének

Dömötör Tamás – beatbox

Lombos Pál – nagybőgő

Weboldal
Az együttes facebook oldala
Az esemény facebook oldala

ELLÁTÓház
H-1074 Budapest, Dob u. 19.

+36 20 527 3018

Partnereink